Nem bánok semmit sem…
Vörös András kiállítása a Vaszary Képtárban 2013. január 24-től március 23-ig

"Vörös András Kaposváron született 1955-ben. 1977-87-ig járt Budapesten az Újpesti Képzőművészeti Szabadiskolába. Alkotásaival 1977 óta szerepel kiállításokon: 1988-ban lett a Fiatal Képzőművészek Stúdiója, 1989-től a Művészeti Alap tagja. A Kapos Art Képző- és Iparművészeti Egyesület elnökeként fontos művészetszervező feladatot tölt be.

Festői ciklusaiban személyes életének eseményeit, a folyamatos változásokat, a felindulásokkal és lecsendesülésekkel teli küzdelmeket dolgozza fel. Számára a képben, versben, zenében történő művészi megnyilatkozás létforma: minden egyes alkotása mélyen átélt emberi és művészi hitvallás, egyúttal a küzdelmes életút emlék-sűrítménye. Képi világának konkrét utalásai szorosan összekapcsolódnak a 70-80-as évek, majd a rendszerváltás utáni magyar társadalom problémáival. Hangsúlyozottan kelet-európai művészként éli meg a valóságot, e földrajzi egység meghatározottságában vergődő ember gyötrelmei foglalkoztatják. Mindennapi élménye a megkötöttségekből új és újabb kiszolgáltatottságba hanyatló emberi létezés. Ez ellen lázad - esetenként anarchisztikus harsánysággal, máskor rezignáltabban, visszafogottabb hangvétellel. Munkássága a figurativitás felé tett kirándulásokkal és az absztrakcióhoz történő állandó visszatérésekkel formálódott. Alapvetően a lírai absztrakt expresszionizmus kínált számára kiindulópontot, amit hamar saját arculatára formált és személyessé tett.

Legújabb képei egy önvallomásszerű „kalendárium” lapjait idézik: mintha napról napra követnék a pergő időt, regisztrálnák a közérzeti változásokat. Az élet folyamatát, a napokban, hónapokban manifesztálódó idő múlását, különféle egzisztenciális tartalmakat és személyes vonatkozású drámai eseményeket sűrítette beléjük. Életének egy nehéz időszaka után születettek meg - a világos színek helyett sokasodó szürkék meg feketék komor, de érzékeny finomságú skálája is jelzi ezt. Az állandó képi motívumok minden egyes lapon átalakulnak, továbbfejlődnek: az időbeliséget elmozgások, felfénylések és elsötétülések jelzik. A születés, növekedés és a végkifejlet fázisai különböztethetők meg benne, de e változások sorozatában soha nincs sem megállás, sem megnyugvást hozó végpont. Vörös András alkotásaiban a művészeti eszközökkel regisztrált bomlás - mint látlelet - szorosan összefügg részben a személyes sors, részben egy egész generáció illúzióvesztéses állapotával. Korai műveinek harsányságában a lebomlás művészi regisztrációja, a mindent tagadás anarchikus jelensége érvényesült. Mára ez az elkomorulás már nem a hangos, kiáltásokkal teli drámai konfliktusban robban ki. Képeiből sokkal inkább a befelé fordulás, az elcsendesülés fájdalma sugárzik." (dr. Géger Melinda - idézet a katalógus előszavából)